Az elsõ napok otthon az újszülöttel

 

Életem talán legnehezebb napja volt, amikor hazaértünk kisfiammal. Vége a kórház nyújtotta biztonságnak, nem vár a kész ebéd, nem fürdeti és öltözteti fel senki helyettem este a picit. Tele voltam aggodalmakkal, hogyan boldogulunk majd otthon a párommal, és mint minden kismamának, nekem is voltak fájdalmaim és kialvatlan voltam.

Persze a nagy napra még jutott egy csomó izgalom és szerveznivaló: varratszedés, zárójelentés kikérése, egy csomó jó tanács a nõgyógyásztól, gyermekgyógyásztól. Ahogy megfigyeltem, nem érdemes túl nagy elvárásokkal fordulni az ifjú apák felé sem: vagy fáradt, vagy másnapos. Ünnepelt otthon, vagy rohamléptekben elvégezte az utolsó simításokat, megvette, amire mi csak az utóbbi napokban gondoltunk.

 

Búcsú a kórháztól

 

Nem is gondoltam rá, de szülés után nem öltözködtem olyan könnyedén, mint szoktam. Minden, ami nagy pocakkal jó volt, az leesett, de persze hol van még a kezdetek karcsúsága. Magam sem gondoltam a ruhákra, amikor tervezgettem, hogyan lesz majd a nagy nap. Most azt mondom: körülbelül a terhesség középidejébõl kell összepakolni egy ruhatárat, ha apa azt hozza be nekünk a kórháza, az biztosan ránk jön, és nem esik le rólunk.

Ennél sokkal nehezebb a kisbabát összepakolni. Általában a kórházba minden kismama szép ruhát visz - nem gondolva arra, hogy a praktikusság nagyobb elõny. Saját tapasztalatom az, hogy minél több a kapocs a ruhán, annál könnyebb a babára ráadni. A fejen áthúzós darabokat sem mi, sem gyermekünk nem fogja különösen szeretni. Elsõ gyermekes anyukák nincsenek tisztába a ruhaméretekkel, láttam, hogy más babákra is került egy-két (négy-öt) számmal nagyobb ruha, de semmi gond nincs ezzel, a gyerek túléli hazáig.

 

Izgalmak hazafelé is

 

Mózeskosár vagy autósülés: megoszlanak a vélemények, de akármelyiket is választjuk, kérjük meg apát, hogy még otthon próbálja összerakni, bármilyen könnyûnek is tûnik a feladat, gyakoroljon. Gyerekkel a karunkon a kismamák még nem sokáig bírnak álldogálni, szédülünk, fájdalmaink vannak. Ha végre sikerült biztonságosan bekötni a gyereket, irány haza, mindkét szülõ izgul, de a gyerek szerencsénkre általában végigalussza ezt.

Hazaérve kiderült, hogy semmi sincs jó helyen, kéznél, át kell pakolni a ruhatárat. Elsõ etetés, elsõ tisztába tétel, közben persze mindkettõnk telefonja csörög, izgul a család, sír a gyerek, eluralkodik a káosz. Este kilenckor a gyerek békésen alszik, persze nem fürdött, arra már nem maradt energiánk. Mi nem ettünk egész nap, a fáradtságtól majdnem összeestünk, és mardosott a lelkifurdalás, hogy más anya ezt biztosan jobban csinálja.

 

 

Azt vallom, mivel ezt tapasztaltam, hogy minden nappal jobb lesz, ne izguljunk, a gyerek túléli, ha nem fürdik néha, és abba is beletörõdik, hogy mától kiságyban kell aludnia. Az édesapák sem akarnak rosszat, ha ragaszkodnak a gyermek külön alvásához, szerintem minél elõbb, annál jobb!

 

Hangulatingadozások

 

Készítsük fel családunkat a szoptatás idõszaka alatti hangulatváltozásra. Érzékenyek leszünk, kiszámíthatatlanok, bármin elsírhatjuk magunkat. Nem szabad tõle megijedni, és elviccelni sem kell, magától el fog múlni. Hormonjaink tehetnek róla, a lehangoltság a kismamák közel 70 százalékát érinti, és sajnos ez a szülést követõ negyedik-ötödik napon a legkifejezettebb, épp amikor hazamegyünk a kórházból.

 

Érdemes megemlíteni egy másik lelki jelenséget, amit én is tapasztaltam más kismamákhoz hasonlóan. Mielõtt beköszönt a depresszió, a szülést követõ napokban feldobottak leszünk, álmatlanság, eufória, izgatottság, étvágytalanság vagy éppen kifejezett étvágy az, amit megfigyelhetünk önmagunkon. Ehhez adódik az állandó kialvatlanság, bár a csecsemõ sokat alszik összességében, de darabonként kevesebbet, mint azt egy egészséges, álmos felnõtt szeretné. Kezdetben nem tudja, hogy nappal vagy éjszaka van, õ mindent ugyanúgy fog csinálni - alighanem ez is hozzájárul az anyák kedélyállapotának labilitásához.

 

Apával kettesben

 

Javaslom, hogy az elsõ napokra az édesapa vegyen ki néhány nap, egy-két hét szabadságot (erre törvényileg biztosított lehetõsége is van). Õ legyen legfõbb segítségünk, együtt küzdjünk meg az ismeretlennel. Az apa feladata rendkívül fontos az újdonsült anya mellett. Ekkor kovácsolódunk új családdá, ami nem könnyû feladat senki számára. Ráadásul, ha õ is kiveszi részét a pelenkázásból, fürdetésbõl, megérti a gyerek jelzéseit sokkal jobb apává érik. Nagyon büszke lesz magára, amikor a gyerek adott esetben nála jobban megnyugszik, mint a végtelenül kimerült édesanyánál.

 

Anyai ösztöneink bár vannak, önbizalmunk viszont még nincs elég. Az apának kell ezt megerõsítenie, támogatni az édesanyát, aki éppen keresi saját szülõi stílusát. Életem egyik legboldogabb idõszaka volt az együtt töltött elsõ hónap. Azóta a párom is tisztába van azzal, hogy én is dolgozom, csak éppen itthon, ráadásul éjjel-nappal. Eszébe jut este leváltani, és egy-két órára elküldeni itthonról feltöltõdni.

 

Telefonos és egyéb segítség

 

A nagyszülõktõl eleinte minden reggel telefonos segítséget kaptunk. Megbeszéltük a gondjainkat, elmesélték, õk hogyan boldogultak. Nagyon sok hasznos tapasztalatot osztottak meg velünk. Hálás vagyok nekik azért is, hogy eleinte csak igen röviden látogattak minket, fõztek ránk, néha elmosogattak, elvitték a szennyest, hozták a vasalt ruhát. A gyereket ránk bízták, maximum bátorítottak, hogy jól csináljuk.

 

Kérjünk bátran segítséget mástól is! Az igazán jó barátok szívesen fõznek ránk, elõfordult velünk, hogy egy levél kíséretében csak beadtak egy adag ebédet, nagyon hálásak voltunk érte. Beszéltünk velük telefonon, de türelmesen megvárták, míg a gyerek és mi felkészültünk fogadásukra. Mi hat hétig csak a nagyszülõknek és a testvéreknek mutattuk be a trónörököst, még ezt követõen is nagyon elfáradtam a látogatóktól.

 

Zárszóként nagymamám életre szóló tanácsát említeném: a gyerek megszületése után még fontosabb, hogy éreztessük párunkkal, õ a legfontosabb a számunkra, a gyerek nem tör az õ babérjaira.